Ügye(lete)s meglepetés
Talán az első beteg mára, s mindenki olyan feszült. Most találkozunk az SMURD-on dolgozó kollégákkal először. Nem tudjuk milyen a hangúlat, a kedv.
Kezdem az átadási procedúrát: ” melkasi fájdlamak, 20 éves, vérnyomás, szaturáció,….stb, stb”. Minden a megszokott iramban történik, végig köszönsz mindenkinek, de megakad a szemed az “Urgente imediate” felíratú helyen. Tele van önkéntes praktikánsokkal. Lányok s fiúk, fehér köpenyekben, sürögnek az aszisztensek mellett, s végig fut a fejeden, hogy mi van itt?? Múzeum?
Ketten állnak az ágy mellet s nézik a beteget. Másik kettő beszélget, a harmadik álldogál, ketten segítkeznek. Laikusok lévén mentő érkezésénél, mindenki ránk tekint s figyel. Észre sem veszem. Átadom a beteget s sipirc vissza a mentőállomásra. Mint minden évben vannak “más” praktikánsok is. Idén első éves. Csillogó szemek, s széles őszinte mosoly, tista léleknek mutatkozik. Makulátlan a sürgősségi munkában, de tanulni akar. Engedélyt kér a beteg ágyhoz viteléhez. Megkapja. Könyökömmel lökdösöm aszisztensemet aki teszi a büszkét mintha semmit sem látott volna, de mentőállomáson felhozza az alázat témáját az idegennel szemben, megmagyarázza, hogy a fehér elefántcsont nayakékes leányka olyan mintha hivatását tanulná.
Éjfél felé ismét beteg. Megérkezünk, s gyorsan átadjuk a beteget, hizsen minden pillanat fontos. Hajnalban elérünk az utolsóhoz is. Heteróagresszió ( vagy csak részegség????!!!) csak a Jóisten tudhatja.
Átadjuk, keressük ágyunkat meg is kapjuk. Reggel óránkra pillantva 7 óra. Itt az ideje, hogy haza induljunk.
Nem számoljuk hányat mentettünk, csak annak örülünk, hogy egyet sem veszítettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Jegyezz meg nyugodtan ;)