Segítség!!!!... de kitől?

Az utóbbi időben, ismét szembesülök az ember tehetetlen mivoltával, a fájdalom erejével és a pánik hatalmával. Naponta próbálok életet menteni s olyan ügyelet nem létezik, hogy egy kritikus betegem ne legyen. 

Olyan, aki életéért küzd ( többé kevésbé) és a haláltusát járja. Táncol az élet kötelén, amelyről ha megcsúszik a halál karjaiba zuhan.
Mindenki másképp fejezi ki fájdalmát, halálérzetét vagy félelmét. Azok akik maguknál vannak, két nagy csoportra oszthatóak. Az egyik csoport az az ember, akinek nagy fájdalom esetén más nem hagyja el a száját csak:

" Istenem ne hagy el...meghalok!" vagy "Istenem....meghalok..... stb."

 Ezek az úgynevezett megszokott formúlák. A halál érzet esetén nagyon gyakran a betegek ahoz fordulnak, aki talán végleg segíthet rajtuk. Isten segítségét kérik, mindennél őszíntébben. Gyakran elgondolkodom, hogy vajon mennyire is őszínte az a sóhaj, fohász, amit a mentőautó hordágyán elsír, elízzad, elsuttog, vagy akár órdít a páciens. Azt sem értem, hogy ilyenkor mit is kérnek. A halálba való könnyebb átjutást, vagy fájdalom megszűnését és a tovább élést, tudva azt, hogy később ismét fájdamai lesznek. Ez rejtély...
   A második kategória azon kevesek csoportja, akik minden áron a halált kérik. Megtagadva önnmagukat, Istenüket és családukat. Fájdalmukban képesek saját életüket letagadni, mindenkire haragszanak és végig káromkodják a kórházig az utat.
Példának okáért: egy idős néni, kinek vallási nézeteit ismervén tudtam, hogy nagy Jehova Tanúja csípőtörést szenvedett. Megtagadta hitét, vallását és Istenét és azért kezdett imádkozni, hogy ha az Isten nem segít, akkor tegye meg az ördög...- Ez sokkal reálisabbnak, őszíntébbnek tűnt mint az a fohász amely az "alkalmi Istenfélők" szájából elhangzott...
És kiderül naponta az is, hogy az ember milyen hamar átesik a ló másik oldalára, akarattal és szánt szándékkal.
Este ismét ügyelet. Ismét  12 óra küzdés az életért, és ismét az emberek szolgálatában leszünk.
Kiváncsi vagyok ma éjjel hányan tagadják meg istenüket és hányan kérik segítségét
    

Miért is Fázunk meg Nyáron?

      Nemrég azt hallottam,( bíztos forrásból ) hogy a világ okos emberei rájöttek arra, hogy tetszik, nem tetszik  mindannyian néha szeretetre éhezünk. 
 Sokan közülünk nem mutatjuk ki érzéseinket mert egyszerűen  semmi köze a másiknak ahoz, hogy én most épp mit érzek. 
   Szervezetünk, viszont ezt is lereagálja mint minden mást.
  Ha érzékeli, hogy gondoskodára, szeretetre éhezünk, akkor bizony bizony gondol egyet és felszed egy csúnya megfázást. 
     Azért megfázást és nem himlőt vagy Sárgaságot, mert tudja,hogy taknyos emberre vigyáz a környezete.  Meleg húslevest főznek neki és teával kényeztetík. Így a kiskorban megkapott kényeztetéseket, dédelgetéseket mind vissza sírjuk még ha nem is tudunk róla.
Tehát, ha nyáron taknyolsz de kegyetlenül és egyedül laksz, akkor hívd fel anyádat és beszélgess el vele, vagy menyj haza a szüleidhez és ők kikúrálnak. 2 nap és semmi bajod.
  Ha nem laksz egyedül és mindenki körülötted van , akkor menyj el a legközelebbi patikához. :)) Adnak teát és tablettát is. Még a patikus is gondoskodik rólad! Hogy mivel, az már részlet kérdése.

Ha meg, alerágiás vagy akkor egyszerűen megszívtad :D

Gyötrődünk emlékeinken?

Van úgy, hogy egy helyzet, egy tárgy, egy illat vagy érzés eszedbe juttat egy ebmert, egy másik helyzetet vagy egy átélt pillanatot. Leggyakrabban pedig valakit, annak illatát, külsejét világítja meg. Van úgy, hogy ha megvan neked az a valami, valaki nem becsülöd meg eléggé, hiszen mindennapinak tartod hogy hozzád tartozik. Ha valakid van, akkor egszerűen banálisnak tartod a Kauflandban való vásárlást, vagy éppen együttes kiruccanást valahová, hiszen ez mindennapi és természetes. Sajnos kevesen gondolnak arra, hogy tudatalattijuk lereagálja ezeket a helyzeteket. Memorizál minden kellemes pillanatot, helyzetet és helyet. Egy dalt, egy vásárlásközben elszakadt zacskót, a sörpatikában vásárolt sültkrupmlit, egy rosszul sikerült kávét, egy jóízű nevetést. Minden kellemesnek és banálisnak tűnő pillanatot, ami idő eltelével olyan emlék lesz amely időről időre előjön és mosolyt csal az arcodra, vagy elszomorít. Ez tőled függ, ha mosolyogsz vagy szomorkodsz. Minden a kölcsönös megbecsülésen és tiszteleten alapszik. Egy pillanat lehet épp olyan kellemes, mint kínos. A kérdés az, hogy hogyan nézed... Emlékeinket pedig kezeljük úgy, ha van egy is aminek kellemesnek kéne lennie és mégis kellemetlen akkor tegyünk érte. Emlékeink éltetnek minket és bennünk valakit, valamit.....