A tehetetlenség tetőfoka az, amikor szeretném de nem tudom mit, akarnám de ott a kérdés hogy mit?
S amikor megvan a válasz, hogy mit, akkor rájövök hogy képtelen vagok megtenni. Meghalad engem, tudásomat és akaratomat. Ölbe veszem " nem tudom barátomat" és vele élek egy időn át egészen addig, amíg megjelenik " nem akarom" testvére is. S ezzel a két álítással vagyok el: Nem tudom! Nem akarom!Választáskor egyszerű a válasz! Nem tudom....Pedig tudnám de nem akarom.....Futok a döntés elől, csak azért, hogy ne kerüljek tehetetlen helyzetbe, hiszen ez az emberi élet leggyávább érzelme, helyzete a tehetetlenség. Inákább futok mint hogy szembe nézzek a döntéshozatallal, az élettel az akarattal és a tehetetlenséggel. futok a tehetetlenségem elől épp úgy mint az idő elől, de utól ér. Amikor elért akkor egy szakadékba taszít, amely csak 5 centivel mélyebb nálam. nem érem el a peremét....pedi csak 5 centire van. Ekkor várom azt az isteni csodát amely kihúzna a tehetetlenségből, megemelne enyhe 5 centimétert, épp úgy, ahogy a szesszió idején az egyetemista várja az elbulizott éjszakák isteni csodáját... Nem jön meg... én is elbuktam...tehetetlen lettem, mint a tanulás helyett bulizó diák vizsgáján... Kérdés csak az, mikor növök még 5 centimétert, vagy jön-e valaki vaaha aki megemelne....
Üdv! jó, hogy erre jártál. szándékos volt? Na ha már itt vagy akkor: Kukássz nyugodtan az infók között.
2011. november 27., vasárnap
2011. november 16., szerda
Az időm életem.
Van olyan amikor az ember "kis istennek" képzeli magát és azt hiszi, hogy az égadta egy világon mindent megtehet. A leggyakrabban mi is beleesünk ebbe csapdába. S az a baj, hogy észre sem vesszük.
Fogadni merek kedves olvasó, hogy te is nap mint nap rohansz…Próbálsz gyorsabb lenni az időnél, megelőzni mindenkit még akkor is ha te vagy az első.
Velem is ez a baj… Gyakran játszom én is az idővel szélmalomharcot. Sosem adom fel! Elfáradom és ilyenkor meg kell állnom pihenni, s akkor rájövők arra, hogy az idő már megint jóval előttem (felettem el) jár. Ilyenkor felugrom nehogy lekörözzön, bepróbálom hozni lemaradásomat, próbálok lépést tartani vele, sőt ismét és ismét megelőzni és túljárni az eszén.
Ezzel nincs is baj mert az orvosok azt tartják, hogy kell a mozgás. Azzal pedig nagy baj van, hogy amíg rohansz az idő után, vagy az idő elől mint egy istenverte agyalágyult barom, addig nem csak az időt körözöd le és energiádat veszíted el, hanem 90%-ban barátaidat, családodat, szeretteid, szerelmed, és Istent!
-Hogy miért?
- Jó kérdés.
Talán azért mert nem tudnak olyan gyorsak lenni mint te…vagy csak te lettél megrögzött időhajhász akit már nem lehet megállítani és minden megállítási próbálkozásra azt feleled:
Reményem egy van :

Most hanyagolj! Nincs IDŐM.Ez a bűvös szó tesz tönkre mindent életünkben… Majd egyszer leülök én is pihenni…. És rájövök, hogy egyedül vagyok, egyedül 7 milliárd ember között, mellesleg még az idő is eljárt felettem. De felállok és futok még egy utolsót, megpróbálom utoljára elérni lekörözni.
Reményem egy van :
Most lekörözöm s majd nekem is eljön az én órám s a koporsóban lesz IDŐM megpihenni!
2011. augusztus 12., péntek
Hogyan szokj le a kávéról? végy példát a természettől.
A koffein függőségét természetünk furcsa, de hatásos modón kezeli. Minden áldott reggel egy olyan dolgot visz végbe amitől lehetetlenség nem megébredni.
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de minden reggel rám szóltak szüleim, nagyszüleim, hogy este kell tusolni és nem pedig hajnalban vagy reggel. Egész máig ezt jóváhagytam és elfogadtam.
Több ember életében így néz ki a reggeli ébredés utáni 1 óra: Reggeli ébredés után és a megszokott kómás állapot után, megittuk az adag kávénkat, nehogy elaludjunk iskolába vagy a munkahelyen.
Ez normális dolog hiszen annyira terhelt a programunk, egyfolytában sürgünk forgunk. Majd rájöttem valamire, amitől már nincs szükségem a kávéra mert úgy megébreszt, hogy biztos nem alszom el. Nemrég egy csapat emberkével a természetben töltöttem egy pár napomat. Volt időm elfilózni többek között a reggeli a kávézási technikámon és a tusoláson is, mivel meleg vizünk nem volt, csak az éltető, jéghideg patak látott el minket… esküszöm annyira nem értékeltem soha a nap melegét mint az elmúlt 8 napban. A tusoláshoz visszatérve arra a következtetésre jutottam, hogy teljes mértékben normális az az ember, aki hajnali órákban megfürdik, sőt én ajánlom is. Költőink, annyian írnak a reggeli természet csodálatos ébredéséről és a harmatról. Bizonyára tudjátok, hogy a harmat minden reggel hajnali 4-5 óra fele érkezik és piszokul hideg…. annyira hideg, hogy kiveszi az ember szeméből az álmot. hiába szaladsz előle. Ez olyan mint a halál. Utolér… Ez a természet reggeli hidegzuhanya. Még szép, hogy megébred és friss és üde pompáját mutatja magát a kába és kómás embernek, mikor minden áldott reggel egy olyan hidegzuhanyt kap, ami elől nincs menekvése. Gondoljunk csak bele: Mi lenne akkor ha nem jönne minden reggel a fanyar harmat aki meghozza a természet hajnali zuhanyát? A válasz egyszerű. minden növényünk kávéfüggő lenne, épp úgy mint mi ( egyesek közülünk ) . Ez nem a legmegnyugtatóbb dolog, mert annyira fáradtak lennének szegény növénykéink, hogy délre ismét elszáradnának, elszikkadnának. Majd várnák a természet ébresztő kávéharmatát ami persze nem jönne el, mert nem terem minden fatetején a kávébab. Egy 2 hetes koffein hiány miatt minden növényünk az elvonás jelet mutatnák. Reszketnének, hánynának, agresszív csemetéket nevelnének és a növény pszichiátriára kellene vinni őket, ahol kúrálnák függőségüket. Szomorú a kávézó ember élete…..mindig érzi a kávézás szükségét,egészen addig amíg nem jut fel a pszichiátriára, vagy egy infarktust nem kap. Na de elég az ijesztgetésből. Senkire nem sem akarom ráhozni a szívbajt! Majd meghozza a kávé J

2011. május 24., kedd
Történetecske
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy fiú és egy lány. Ismerték egymást, de soha soha nem beszélgettek igazából.
Egy napon azonban a fiú furcsa mondatott mondott a lánynak. a Mondat egy annyiból állott, hogy: „Én azt hiszem szeretlek” a lány meglepődött. Ott álltak mind a ketten tehetetlenül és tanácstalanul, hiszen a lány nem érzett semmit a fiú iránt. Eltelt egy kis idő és a két fiatal elkezdett beszélgetni, egész délutánokat töltöttek el egymás társaságában. Nem tettek mást csak beszélgettek és beszélgettek. Találtak közös témát és összebarátkoztak.
Olyanok voltak mint a csirke és a tojás. Egymáshoz tartóztak, de mégsem voltak egyek.Voltak azonban olyanok akik mint a mesében, ( mert ez is csak egy mese ) megpróbálták akadályozni a kettejük barátságát. irigyelték azt, hogy a két lélek egymásra talált. Több próbálkozás után sikerült is elrontaniuk a „kapcsolatot”.
Amikor a lány elhitte a fiúról terjedő meséket nem bocsájtott meg a legénykének. Sírva hányta, vetette a szemére a róla terjedő meséket. A fiú ekkor döbbent rá, hogy a barátságuk mélyebb volt mint hitte. Most jött rá arra, hogy a lánynak is voltak érzelmei. Azóta a fiú tucatszor bocsánatot kért meg nem tett bűnéért, de hiába. Azóta nem beszéltek.
A fiú is belenyugodott sorsába és elfogadta azt.
Mai napig mikor látja a kislányt megdobban szíve, de tudja, hogy hiába.
2011. április 26., kedd
Hol terem az igaz barát?
Soha nem gondoltam volna, hogy még egyszer is Pista haveremről fogok írni az oldalamon.
"Madarat tolláról, embert barátjáról"
Szerintem ez a cselekedetsokat elmond a barátságról, de mint írtam döntsétek el ti!
Ui:. Kedves Jenny! Nem tudom tifelétek hol és merre terem az igaz barát, de ha már hozzászóltál az előző Parasztos cikkemhez írj ehhez is ! Előre is köszönöm!
A sors mégis úgy rendelte, hogy ismét megosszak veletek egy megtörtént esetet.
Elmentünk locsolkodni, hiszen Húsvét Hétfő van. Kicsi piálás után Robi barátom összetörte magát a biciklivel egyensúly hiányában. Nem is volt ezzel baj, hiszen mindjárt nyújtottunk neki az elsősegély és hívtuk a mentőt.

Mikor megtudtuk, hogy felviszik a korházba senkinek sem jutott eszébe, hogy hazamenjen, vagy cserben hagya a kicsit megszédült barátját. volt közöttünk egy ember, aki szó nélkül lelépett és ott hagyott minket. Ez volt Isti, azaz alias, Paraszt.
Amíg vártunk az ügyeleten felmerült bennünk a kérdés, hogy hol van paraszt? Hát felhívtuk.
A válasz: volt jobb dolgom is.
Ekkor feltettük egymásnak a kérdést: Hogy mi lett volna akkor, ha pont én lettem Robi helyébe és csak Isti lett volna velem… Talán még most is ott hevernék véresen… mert éppenséggel az eddig úgynevezett barátomnak van más dolga, mint mellettem kiálljon… Ezt nem nekem kell megítélnem és nem áll tisztemben megmondani mi a helyes megoldás… Mellette maradni és támaszt nyújtani mikor gáz van, vagy csak egyszerűen lelépni? - Ezt döntsétek el ti!
A modás az mondja:
Szerintem ez a cselekedetsokat elmond a barátságról, de mint írtam döntsétek el ti!
2011. március 21., hétfő
Életem mérföldköve
Az élet egy gyorsvonat, amely nem áll meg minden állomáson. Vannak viszont olyan megállók ahol időz egy pár percet és tovább megy.
Mint a vonaton úgy a fiatal életében is vannak "ellenőrők" akik lestoppolnak, ha rossz vonatra száltál fel, vagy nincs jegyed.Nem akarnak rosszat, mégis megvetjük őket.
Mint a vonaton úgy a fiatal életében is vannak "ellenőrők" akik lestoppolnak, ha rossz vonatra száltál fel, vagy nincs jegyed.Nem akarnak rosszat, mégis megvetjük őket. Lehet életed órszág út is amiről nem tudod, hogy hol van ez eleje és hova tart. Különös képpen mindig tudod hogy hol vagy, hiszen látod az útjelzőtáblákat és a mérföldköveket. Életedben az ilyen mérföldkövek meghatározóak, mert tudtod, mennyit hagytál magad mögött és milyen messze van a cél.
Gyakran ezekre támaszkodsz ha elfáradsz, megpihensz rajtuk és utnak indulásodkor várva várod a következő követ mert tudod, hogy egy kilométerrel közelebb vagy célodhoz.
Vannak viszont mozgó kövek, amikre, akikre egész életedben alapozhatsz és élted bármely szakaszán támaszt nyújtanak neked.
Ilyen kövek lehetnek szüleid, nagyszüleid. Ezek azok a kövek amelyek mindig egy irányt mutatnak.... mindig a jót. Sokszor megtámaszkodunk, megpihenünk rajtuk és megköszönés nélkül folytatjuk utunk, hiszem valami természetes dolog, hogy mi megpihenünk rajtuk és támaszt , menedéket kapunk tőlük.
Majd jön egy pillanat amikor már megunsz ugyan arra kőre támaszkodni és olyan feleslegesnek tűnik.
S egy ideig nem is kell a mérföldkő-legalább is úgy látszik.
Majd egyszer a vándor le akar ülni s ismét találkozik a mérföldkővel aki mosolyos arcal megengedi a pihenést hiszen nem haragszik.
S ismét folytatod utadat, mígnem megint elfáradsz s le akarsz pihenni. Keresed a mérföldkövet de már nem találod....eltünit, vagy elhagytam?
Ekkor döbbensz rá arra, hogy valójában mennyire segített téged, és mennyi támaszt nyújtott az a kő. Megköszönnéd, de nem találod a követ. Bánt a lelkiismeret, mert annyiszor támaszkodtál rajta utad során s egy köszönömöt nem dobtál oda neki...... tehetetlen vagy és furdal a bensőd.....Mit tegyek? Hogyan tehetem jóvá?
A válasz egyszerű: keresd tovább s ha megtalálod ülj le mellé hallgasd meg történetét s annyi köszönetet mondj ahányszor ő támaszt, oltalmat, menedéket nyújtott neked. S majd ha egyszer te is mérföldkő leszel gyerekeid, unokád életében akkor olyannak kell lenned, hogy bárki szivessen kerresse a célt a te felíratodon. S mindig megpihenjen rajtad, kövessen téged, hiszen te a célt mutatod neki.
2011. március 4., péntek
Március
Itt van az év egyik legjobb és legszebb hónapja a március. több jelentősége is van, mint például: Tavasz beköszöntése. Én egyszerűen a nők/lányok havának nevezném.Március elselyén minden jómódú ifjú legényke, férfi márciuskát vesz a lányoknak. Akik kabátjukra kitüzik. És azzal dicsekednek.:))
Majd jön egy március 8. Ami ugye a nők világnapja. Ha jobban megnézzük a dolgokat akkor rájöhetünk, hogy már ovódában készítettünk képeslapokat édesanyánknak amin az a feírat szerepelt, hogy:
Március 8 alkalmából.
Most, hogy nőttünk egy kicsit már nem elékszik meg a női társadalom a képeslapokkal, hanem virágot kérnek.Az a nagy kérdés, hogy most a gazdasági válság kellős közepén, honnan a jó nyavajából vegyen a szegény csoró kölyök barátnőjének vagy lány ismerősének virágot?
Mégis megkívánja a férfi becsület, hogy még a föld aljából is előteremti azt a szál tulipánt és megörvendezteti lány ismerőseit.....vagy nem... :))
Itt mégg nem ér véget a pénzköltés, hiszen a piacos kofák olyan szépen megtanulták azt, hogy ilyenkor 3szorossára vigyék fel a virág árát :)) szegény legényke meg ahelyett, hogy jó szilva pálinkára vagy cigire költené pénzét virágot kell vennie.
Talán annyi szerencséje van, hogy vannak helyek ahol már nyilik a virág, így le lehet lopni egy két szálat onnan.
Hiszen csokót és virágot lopni nem bűn!
Ezért azt tanácsolom a fiúknak, hogy vegyetek művirágot, az olcsóbb s jövőre is megmarad:))
2011. február 25., péntek
Disznóvágási gyászjelentés és jegyzőkönyv :))
A Bokréta Néptáncegyüttes egyes tagjaival a héten, csütörtökön levágtuk a csoport disznóját. Szegény állatot, Hangáéknál ravataloztuk fel, majd pap hiányában diagnosztizáltuk a halál okát.
Mint minden disznóvágáson nem hiányozhatott a innen sem a jókedv, és a hülyeség. Minden benne volt ami bele fért ( disznóba).
A Patológus (borbély) jelentéséből kiderült, hogy az elítélt disznó halálát Eu-s előírásoknak megfelelően szabályos kivégzés okozta.
Boncolásakor nem ellenkezett, mindig együttműködő és csendes jószág volt.
Felbontásakor vizelési problémák léptek fel, így a húgyhólyag kiürüléséig szüneteltetni kellett a beavatkozást.
Bevágtunk fél liter kávét, és egy csomó teát, no meg vodkát.
A boncolás végezetével a testet balzsamozás nélkül feldaraboltuk, egy részét kolbásszá formáltuk ( könnyebb tárolás érdekében) másik felét megfőztük.
Hivatalosan holnap ( február 26-án) mutatjuk be maradványait mint tombola a 2011 Bokréta Bálon.
Temetését a nyertesre bízom.
Ne feledjük! volt kémia tanárom szavaival élve:
Semmi sem tűnik el, hanem minden átalakul.
Így ez a disznó is egyszer feljut a disznó mennyországba, ahonnan röfög majd ránk:))
2011. február 14., hétfő
Valentine's day-i érdekességek
Minden év február 14-én szerte a világon megünneplik a Bálint napot. Ezen a napon a szerelmesek megajándékozzák egymást valamivel. (kivéve ha el nem felejtik) a Valentin napot már a 14. század óta ünneplik.Bármilyen hihetetlen egy katolikus püspök hozta be. Na de nem minden országban egyformán ünneplik a "szerelmesek világnapját" például :
Angliában: a szerelmesek levelet vagy költeményt küldenek egymásnak.
Németországban: Parfümöket,édességcsomagokat és vörös rózsát ajándékoznak a férfiak a párjuknak.
Japánban: A nők csokival ajándékozzák meg férjüket, főnöküket, férfi kollégáikat.
Olaszországban: a fiatalok hidaknál, folyópartokon találkoznak egymással.
Brazíliában: Február 12én ünneplik.
Romániában : külön hagyomány van ! Ilyenkor a cigányok is megindulnak egy öl lopott rózsával, és azt elpróbálják adni a szerelmes fiataloknak. Mellesleg nem is drágán:)) példa Vásárhelyen Jócka :)) (gondolom minden Marosvásárhelyi ismeri.)
Így mindenkinek kívánok szerelem teli Valentin napot.
Fiúk figyelem : Drága a virág :))
2011. január 27., csütörtök
Abortusz, vagy a világ legszánalmasabb cselekedete.
Nemrég kaptam egy e-mailt ami 3 képből állt, s a képeken olyan gyerek testek voltak akik nem érhették meg még a születésük napját sem.
Elgondolkodtatott… Azokra az „anyákra” gondoltam akik ilyesmihez folyamodnak.
Sokan azt mondják ha egy férfi megüt egy nőt az egy „szemét állat”, hiszen a nő gyengébb mint ő és nem tud védekezni a férjével szemben. De mit mond a társadalom azokra az emberekre akik abortuszon esnek át („anyák”), vagy abortuszt végeznek, asszisztálnak a beavatkozáson (Orvos, Asszisztens) ?
A társadalom hallgat s nyel. Nem érdekli, hiszen még nem született meg a gyerek. Nem hiszik el –ha még köztudott dolog is-azt, hogy abban a gyerekben fogantatása óta dobog egy szív. Nem tekintik az anyaméhben levő embriót emberi lénynek, hanem csak egy olyan dolognak amit egy kaparással el lehet távolítani.
Nem élnek az esélyegyenlőséggel és esélyt sem adnak azoknak az „ember csemetéknek” az életre. Alkotmányunkban már évszázadok óta benne van az, hogy mindenkinek joga van az élethez…..és akkor ezeknek a gyerekeknek miért nincs?
Mert hátrányos helyzetben születnének?
Nem lenne miből eltartani?
Vagy csak nem kívánt gyerek?
Felmerült bennem a kérdés, hogy mennyibe kerül az élet? a válasz megdöbbentő: 400 RON azaz 25000 Ft. Ennyit ér a XXI század emberei szemében egy csecsemő élete.
Nem vagyunk ítélő bírók, nem változtathatjuk meg a világot s nem menthetjük meg azokat a gyerekeket sem akik aborutsz áldozatai voltak, vagy lesznek.
De megtehetünk egy annyit, hogy saját családunkban megakadájozzuk ezt a szörnyű és szánalmas cselekedetet. Az emberi élet pótolhatatlan! Senkinek sincs joga azt elvenni.
Óvjuk az életet hiszen mindennél fontosabb.
2011. január 8., szombat
Szilveszter
S volt egy olyan szilveszter, mint még soha....
Nem rugtunk be s mégis tök jól éreztük magunkat.
A 2010/2011 es szilvesztert Marosvásárhelyen tartottam a Megyei mentőszolgálat dolgozóival és önkénteseivel.
Olyan emberekkel akik még a Szilveszterüket, vagy Karácsonyukat is
életmentésre használják fel, hiszen ez a hívatásuk.
De nem maradhatnak ki a sorból azok a fiatalok sem,
akik szabadidejüket ott töltik.
Ezek az emberek között telt el egy felejthetetlen Szilveszter éjszaka. Amely a kölcsönös emberszeretetről szólt és a segítésről. Mondhatnám együtt volt a nagy család.
Éjfélkor akik bent voltak ( mert volt aki épp híváson volt) gyerek pezsgővel köszöntötték az Új Évet s búcsúztatták az Ó-t. Majd az ünneplés után mindenki beült a maga mentőautójába és folytatta munkáját.
Ezért ezzel a bejegyzéssel szeretném megköszönni nektek ezt a felejthetetlen szilveszter éjszakát amellyel megajándékoztatok.
Az Új Évbe Kívánok kevesebb hívást és sok-sok munkaérőt!

2011. január 4., kedd
Szánkó
Idei telem életem egyik legjobbika volt. Az ismerőseim nagy része azt állítja, hogy szalonnát sütni a szabad ég alatt csak nyáron lehet és szánkózni is csak domboldalon lefele lehet...
Na ezt keményem megcáfolnám, hiszen egy páran fejünkbe vettük, hogy december 29én elmegyünk Ditróba szánkózni. Feltettük a láncokat az autókra
s az autók után kötöttünk 10 szánkót, minden szánkón 2 ember :D Száguldottunk mint az őrültek:)
Estünk s borultunk de félméteres hóba ez meg sem kottyant. Mikor kiértünk a szerpentineken a tetőre akkor már sötétedet. elővettük a 3 termosz forralt bórt
és szalonna sütés mellet bekortyolgattuk...
Visszafele tök sötét volt, de a bennünk levő bor melegített :))
Haza érve nadrágunk térdig le volt fagyva, bokától lefele nem éreztük lábunkat.
Gyógyírként főztünk még egy fazék bórt s elhatároztuk, hogy jövőre ugyan ott találkozunk:P
Ui: Lesznek képek is ...majd:P
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)