Csak várok...és reménykedem.
Forgatókönyvek százai peregnek le fejemben arról, hogyan szólok majd hozzá. Mit mondok, és mennyi mindent mesélek el neki.
Órákra terjedő szövegek kerengenek fejemben, mintha semmi más nem létezne a világon, csak ama beszélgetés. Az a pár perc amit annyira várok. Az a találkozás amely beindítja mellékveséim velőállómányában termelődő epinefrint, s vérembe fecskendezi ezt a bűvős hormont, mely nyugtalanságot vált ki belőlem.
Nyugtalan vagyok mert bármikor jelentkezhet, felhívhat, rámírhat, előbukkanhat. Adrenalin szekrécióm pillanatról pillanatra nő.
Megtőrtént a csoda! Írt! Hihetetlen boldogság tölti el bensőmet amely végtagok enyhe reszketésében nyilvánul meg. Feniletilamin színtem lassan az egeket veri.. magyarul ugrom ki bőrőmből.
Tisztázódik bennem gyorsan, hogy itt az idő! Beszélhetek hozzá, megoszthatom vele gondjaim, bajaim, sikereim és örömeim. Mindent elmondhatok neki, mert most csak rám figyel. Örvendek, hogy nekem szentel drága iedjéből egy pár percet és nekem szegezi a"hogy telt a napod" kérdést.
Most eljött az én órám! Győztesként mesélhetem el napom sikereit, azt hogy mennyire vártam már a beszélgetést. Mégis valamilyen idegrendszeri meghibásodás folytán csak egy "Jól vagyok koszi. És te?"-t pötyögnek billentyűzetembe újjaim. Ilyenkor fejemet verném a falba és legszívesebben pisztolyt ragadnék.
Érkezik a válasz.: "megvagyok"
Tudatalattimban tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy a mai beszélgetésnek is lőttek.... talán holnap.....vagy holnap után más lesz....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Jegyezz meg nyugodtan ;)