2011. január 27., csütörtök

Abortusz, vagy a világ legszánalmasabb cselekedete.

Nem szeretném, azt, ha valaki félre értené! ez csak egy személyes vélemény.
Nemrég kaptam egy e-mailt ami 3 képből állt, s a képeken olyan gyerek testek voltak akik nem érhették meg még a születésük napját sem.
Elgondolkodtatott… Azokra az „anyákra” gondoltam akik ilyesmihez folyamodnak.
Sokan azt mondják ha egy férfi megüt egy nőt az egy „szemét állat”, hiszen a nő gyengébb mint ő és nem tud védekezni a férjével szemben.
 De mit mond a társadalom azokra az emberekre akik abortuszon esnek át („anyák”), vagy abortuszt végeznek, asszisztálnak a beavatkozáson (Orvos,  Asszisztens) ?
 A társadalom hallgat s nyel. Nem érdekli, hiszen még nem született meg a gyerek. Nem hiszik el –ha még köztudott dolog is-azt, hogy abban a gyerekben fogantatása óta dobog egy szív.  Nem  tekintik az anyaméhben levő embriót emberi lénynek, hanem csak egy olyan dolognak amit egy kaparással el lehet távolítani. 
Nem élnek az esélyegyenlőséggel és esélyt sem adnak azoknak az „ember csemetéknek” az életre. Alkotmányunkban már évszázadok óta benne van az, hogy mindenkinek joga van az élethez…..és akkor ezeknek a gyerekeknek miért nincs? 
Mert hátrányos helyzetben születnének?
 Nem lenne miből eltartani? 
Vagy csak nem kívánt gyerek?  
Felmerült bennem a kérdés, hogy  mennyibe kerül az élet? a válasz megdöbbentő: 400 RON azaz 25000 Ft. Ennyit ér a XXI század emberei szemében   egy csecsemő élete. 
Nem vagyunk ítélő bírók, nem változtathatjuk meg a világot s nem  menthetjük meg azokat a gyerekeket sem akik aborutsz áldozatai voltak, vagy lesznek.
 De megtehetünk egy annyit, hogy saját családunkban megakadájozzuk ezt a szörnyű és szánalmas cselekedetet. Az emberi élet pótolhatatlan! 
Senkinek sincs  joga azt elvenni.
  Óvjuk az életet hiszen mindennél fontosabb.


10 megjegyzés:

  1. Hát ez borzasztó...belegondolni is rossz, nemhogy véghezvinni egy ilyen abortuszt...emberölés :(
    Be kéne tiltani!!!

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is borzaszto!! Nem tudom elkepzelni,hogy azok az anyak,ha mar ennek lehet oket nevezni akik ilyesmihez folyamodnak,hogyan tudjak lehunyni este a szemuket,hogyan tudnak egy gyermekre nezni,amikor tudjak,hogy sajat gyermekuket megoltek.Lassan-lassan rajohetunk,hogy Ceausescu jol tette azt,hogy betiltotta az abortuszt!
    Szerintem nem kene olbetett kezzel elnezzuk ezeket a dolgokat! De addig is Imadkozhatunk azokert akik nem tudjak,hogy mit is tegyenek sajat gyermekuk eletevel:)

    VálaszTörlés
  3. A fentieket elolvasva . . . nagyon sok kerdes halmozodik fel bennem . . . kenyes tema. Ahogy Balazs is irja szegeny " embercsemeteknek" eselyt se adnak az eletre.nagy elszantsag kell egy abortuszt vegrehajtani, vegulis gyilkossagrol van szo. Nem lenne senkinek joga mas eletet csak ugy elvenni. istentol kapjuk eletunket es o is veheti el.

    VálaszTörlés
  4. Mi gyarlo emberek nem donthetunk senki sorsarol se eleterol. Remelem, hogy minel hamarabb megszuntetik az abortuszt.

    VálaszTörlés
  5. Nemsemmi iromány.. hozod a formádat.
    Szörnyű ide szörnyű oda.. kíváncsi lennék, hogy egyes emberek, akik határozottan az abortusz ellen vannak mit tennének, ha sz.r helyzetbe kerülnek.. Képesek lennének feladni az épp alakulóban levő karrierjüket, és a bizonytalan anyagi / szociális életet választani egy nemtervezett születendő "embercsemete" miatt?.. lehet, hogy igen.. :)
    Amúgy nem arról volt szó, hogy elcsépelt témák nem kerülnek ide? :P

    VálaszTörlés
  6. Az a helyzet hogy maga az abortusz témája egyáltalán nem elcsépelt téma. agyon is kemény egy téma. lehet h neked nem jott be de na... van ez igy

    VálaszTörlés
  7. Elitelem én is az abortuszt de van olyan eset amikor elfogadható szerintem. Például ha egy tizenéves esik teherbe azért durván jön ki, hogy egy gyerek neveljen fel egy másik gyereket?(nadeezcsakazenvelemenyem)
    most persze lehet mondani, hogy miért nem védekeznek ha mar együtt vannak?!
    és volt az mar a Ceausescu időben is csak nem a nőgyógyászok végezték hanem otthon titokban...

    VálaszTörlés
  8. Szerintem az nem anya aki kepes ilyet tenni ... es sajnalom azokat a kis szegeny embercsemeteket akik nem kaptak arra eselyt hogy vilagossagot lassanak . hogy nem tapasztalhattak meg egy igazi anya szeretetet aki ovna oket es sirnanak mikor az a baba eloszor mondja ki hogy anya vagy akar az elso grimasz elso lepes elso sulinap ... es milyen kegyetlen a sors hogy van olyan no aki barmit megtenne hogy gyereke szulessen es masik meg 400 lejert csak siman lemond rolla ...hol itt az igazsag ?! egyszeruen nem tom elhinni azt hogy mai napig vannak olyan "gyilkosok" akik nyugottan letudjak rakni a fejuket a parnara es alusznak tudvan hogy sajat egyerekuket oltek meg.Az szemembe nem ember aki kepes ilyet tenni. Es remelem nem lesznek mar ilyen abortuszok es betiltjak ... Egy gyerek az Isten aldasa ezert az uzenem a jovendobeli anyukaknak :gondold meg 2x mielott cselekszel!

    VálaszTörlés
  9. Kedves Balazs! Erdekes kis tortenet...de nem birom ki hogy ne lojjek bele picit. Velemenyem szerint, az ilyen kepes mailek, ppt-k tomegmanipulacio szaguak. Marmint, jo a tema: abortusz...s akkor...akkor megtartando minden gyerek, mert az embernek nincs itelohatalma. Ez olyan ujhitu duma. Ha kikeresed a katolikus egyhaz engedelyezi az abortuszt...ha jol tudom 3-4 esetben, melyek kozul ha az anya eletet veszelyzeteti, ha a magzat fejlodese kulonosen veszelyeztetve van, v mindkettojuk elete veszelyben van stb.
    Orvosilag az abortusz mutet a terhesseg 2-3 honapja elott tortenik. A kepen lathato magzatok kozul az egyik nyilvan a 6ik honap fele tart, az egyik pedig(pici kezbentartott)nincs rendesen fejlodve...s a harmadikra nem emlekszem. Amit szeretnek hangsulyozni, hogy harom kepbol, nem tudhatod mi volt az abortusz oka. Ugyanis ismert a spontan abortusz, mely nem valamilyen donteshozatalbol kovetkezik be(esetleg az egeszsegtelen eletmod valasztasa miatt). Nem zarhatni ki a genetikai betegsegeket: picit tanulmanyozd...hanyan meghalnak elso 1-2 evben...vaaagy honapban. eZ HOGY NEHEZITI A SZULOK HELYZETET: A MINDEN HONAPOS MUTET, A KULON FOGLALKOZAS, rengeteg penz, agyilag es fizikailag fejletlenek eseten...ESETTOL FUIGG MOST. egy gyerek, minden t megvaltoztat.Tehat nem azt nezzuk hogy karrier, meg kenyelmetlen, meg szornyu...hanem hogy egy egeszseges csaladot formaljunk, melyben biztositva vannak az eletkondiciok. :)
    Tisztelet,
    N

    VálaszTörlés
  10. Nem és nem és nem .Nem istentől kapjuk az életünket.
    Mi magunk csináljuk az életet mi állítjuk elő és ha nincs rá más megoldás akkor meg kell szüntetni.Sajnos ez van de ez olyan téma mint a halál.Ha tetszik ha nem bekövetkezik.
    Nem szép persze ha mások azt teszik ami nekem nem tetszik de a világ az már csak ilyen
    Mindenki had tönthesse el,hogy mikor mit akar tenni s ne ítélkezzünk fölötte.Ez azért eléggé magánügy , hogy kinek milyen körülményei vannak s vezetnek oda hogy elvegyen egy életet.
    NE ÍTÉLKEZZÜNK MÁSOK FELETT!

    VálaszTörlés

Jegyezz meg nyugodtan ;)